Meg tudjuk állítani az időt?
Lehetsz 30, 40 vagy akár 50 éves is - minden életkorban megvannak a bőrápolás alapszabályai és különleges hatóanyagai. Időnként finomra kell hangolni bőrápolási rutinunk.
A "mindenből egy kicsit" híve vagyok. A hatóanyagos kezeléseket ugyanolyan fontosnak tartom, mint a mechanikusat, ami alatt például speciális arcmasszázst vagy arcjógát értek.
Amikor megjelennek az első ráncok, a bőrnek szüksége van plusz nedvességre és energiára.
Harminc éves kortól mutatkoznak az idő múlásának első jelei. Finom mimikai ráncok jelennek meg a száj és a szem körül, a homlokon. Ebben az életkorban kezd el kiszáradni az arcbőr. Már 40%-al kevesebb zsírt termel, és kevesebb nedvességet képes megkötni, mint a 20-as éveink elején. Ennek következtében a bőr védőrétege elvékonyodik, érzékenyebbé válik az arc. És: a kötőszövet rugalmas kollagén rostjai kezdenek elernyedni, ezért nem lesz már olyan feszes a bőr, már nem lesz olyan ruganyos a tapintása. Lassul a sejtek oxigénellátása is, ezért látszik gyakran sápadtabbnak, kevésbé fényesnek az arc. Most már olyan krémek kellenek, amelyek serkentik a kollagén- és az elasztintermelést, pótolják a bőrnek oly fontos nedvességet, és speciális lipidekkel megerősítik a bőr védőrétegét.
A könnyű ránctalanítóktól sokkal frissebbnek látszik az arc
40 éves kortól sokkal lassabb lesz a sejtosztódás. 28 nap helyett már 40 napig tart a bőr felső rétegének teljes megújulása. Az elhalt hámsejtek gyakran szürke rétegként borítják az arcot. A bőr vérellátása és a sejtek tápanyag-ellátása már sokkal jobban akadozik. A vékony vonalakból ráncok mélyülnek, különösen a faggyúmirigyekben szegény szemkörüli területeken, és a dekoltázson. 40 éves kortól csökken a sejtek közti teret kitöltő anyag, az úgynevezett ceramid. Ennek következtében a bőr sokkal érzékenyebb lesz, gyakrabban jelennek meg rajta vörös foltok, irritációk. A 40 éves bőr számára olyan hatóanyagok szükségesek, amelyek serkentik a mikro-cirkulációt, és belülről tölti fel a ráncokat.
A krémekben lévő lifting anyagok finomítják, erősítik és javítják a bőr szerkezetét
Ötvenen túl a női test hatalmas változáson megy keresztül, mivel lassan megváltozik a hormon-háztartás. Az ösztrogén-hiány következtében egyértelműen szárazabb lesz a bőr. A kollagén sokkal erőteljesebben épül le, a bőr e "párnázó anyag" nélkül petyhüdtté és ráncosabbá válik. A rugalmas kötőszövetrostok is sokkal ernyedtebbé válnak, az arc összességében sokkal keskenyebb, hosszabb lesz, elmosódnak a kontúrok. A nazolabiális (szájat és orrot összekötő) ránc mélyen bevésődhet, a nyak és a dekoltázs is sokkal ráncosabb lesz. Az 50 év feletti bőrnek tehát olyan hatóanyagokra van szüksége, melyek hatására fokozódik a kollagéntermelés, és a ránctalanító eljárásokhoz hasonlóan, újra feszessé teszik a kontúrokat. Emellett fontosak még a bőrszerkezetet javító anyagok, amelyek erősítik a saját védőrétegét, és bőségesen ellátják a sejteket nedvességgel és lipidekkel.
A lényeg, válaszd a bőrödnek, korodnak megfelelő nappali és éjszakai krémet, szérumot. Ha ezekkel a szuper hatóanyagokkal kicsit késleltetni tudjuk a bőr öregedését, akkor már meg is vagyunk mentve.